A Rasengant Namikaze Minato fejlesztette ki három évnyi kutatás és gyakorlás után, azonban nem tudta befejezni viszonylag rövid élete alatt. élete során azonban megtanította a használatát mesterének, Jiraiyának és tanítványának, Kakashinak. Jiraiya megtanította ezt Narutonak, aki pedig megtanította Konohamarunak. Minato szerette volna ha a Jutsujában keveredik az elemi erő, és a Chakra formázása, ugyanakkor a technika különlegessége hogy nem kellett hozzá kézpecséteket használni. Azonban csak az egyiket tudta elérni. Kakashi megpróbálta vegyíteni a Raitonjával, de nem sikerült, és Jiraiya sem jutott többre, mint a Rasengan nagyságának megváltoztatása, így született meg a Chou Oodama Rasengan. A Rasengant végül Naruto fejezte be, akinek sikerült vegyíteni a Fuutonjával. Ennek az eredményeképp született meg a Fuuton: Rasengan és végül a Fuuton: Rasenshuriken. Miután Naruto végigcsinálta a Sennin kiképzést, Sennin Módban két új Rasenganra épülő Jutsut hozott létre, immáron Sennin Chakrával. Sikerült befejeznie vele a Fuuton: Rasenshurikent, valamint létrehozta a Senpou: Oodama Rasengant, amely a saját Oodama Rasengajának a tökéletes változata. Végül a Rasenrengant, azaz két Sennin Chakrával feltöltött Rasengan összekombinált változatát hozta létre.
Uzumaki Naruto első hatásos Rasenganja.
A Rasengan kinézetre egy örvény alakban megjelenő Chakragömb, amit az egyik kézbe kell koncentrálni. Erőteljes Jutsu, ugyanis akibe belecsapnak vele, nagy eséllyel meghal. Ugyanis a gömb a becsapódáskor az ellenség belső szerveire mér támadást, spirális alakban forgatja a belső szerveket. A Rasengan elindításához van szükség Chakrára, azonban ha már készen van, öntermelővé válik. Komolyabb hátránya hogy közelharci Jutsu, azaz öt méteren belül hatásos, azon kívül könnyedén kikerülhető.
A Rasengant Minato eredetileg egykezes Jutsunak szánta, és Jiraiya és Kakashi is képes egy kézzel véghezvinni. Naruto sajátos módszert talált ki a Rasengan létrehozására. Egy Kage Bunshin segítségével hozza létre. Naruto adja a Chakrát, a másolat pedig formálja a gömb alakot. Konohamaru egy másolattal együtt használja a Rasengant, egészen addig amíg bele nem csapja az ellenségébe. Az ő Rasenganja egy kicsit kisebb mint a szokványos.